+36 70 408 9351 | info@holdtemplom.hu

Az 51. hét energiája – Megbocsátás

angyali-megbocsatasA héten az Aranyfény Angyalok közül  Sztamera üzent neked.

Üzenete: bocsáss meg magadnak, vagy másoknak, mert a fel nem dolgozott érzés akadályt gördít isteni utad elé.

Karácsony előtt, a Fény megszületése előtti sötétségben sokszor jönnek felszínre gyógyulatlan érzéseink. Ebből pedig a legerősebb a megbánás, a vád és az önvád.

„Hiszem, hogy némely imánk azért marad megválaszolatlan, mert nem akarunk megbocsátani valakinek” – írja D.L. Moody.  És érzem, hogy mély igazságtartalma van ennek a kijelentésnek.

Az angyalok legtöbbször nem ítélkeznek felettünk és nem büntetnek. Megértik, hogy emberek vagyunk, akik egy roppant nehéz tanulópályán haladnak, és néha elbuknak. Persze az angyalok is büntetnek, ám ők más súllyal és más időzítéssel teszik ezt – és ahhoz a bűnnek is igen nagynak kell lennie.

Ahhoz, hogy meggyógyulj, először is magadnak kell megbocsátanod. Nem lehet a múltba visszatérni és azt megváltoztatni, de a múltra vonatkozó érzéseidet megváltoztathatod. Mialatt végighaladsz a gyógyulás és felszabadítás folyamatán, a megbocsátásnak saját külön ritmusa van.

Van, aki erőlteti a megbocsátást, de ez így nem működik, mert azt jelenti, hogy nem tanulta még meg az elfogadás leckéjét. Arra tanítottak bennünket, hogy inkább érzéseinket, mint élményeinket ítéljük el, ha azok kellemetlenek. Akármilyen messzire taszítod el magadtól érzéseidet, ezek a te érzéseid. Előbb-utóbb visszatérnek hozzád.

A kellemetlen érzések üdvösek, mert ők kényszerítenek rá, hogy az igazat meglásd, és ők ösztönöznek cselekvésre. Gyakran alapvetően átalakíthatja életed egy eseményét az, ha kimondod, amit igazán érzel. Ha a másik fél nem hajlandó érzéseidet megérteni, azok rábírhatnak, hogy kilépj addigi helyzetedből, amely nem felelt meg neked. Ez nehéz lehet, ha úgy tetszik, nincs más választásod. Hívd Sztamerát szíved forró vágyával, tőle kérj erőt, tisztánlátást, bátorságot!

Ha valaki más magatartása megbánt, ez valójában üzenet, amely Felsőbb Énedtől jön, és eltitkolt érzéseidre – bűntudatodra, szégyenedre, önmagad gyűlöletére – utal. Ha nem lennének ilyen érzéseid, mások cselekedetei nem zavarhatnának meg. Az első lépés: tisztázni, mi az, amit igazán érzel.

Tested megőrizte sérülést okozó élményeid fájó emlékét, ahogy agyad az események képét. A fájdalmat őrző sejtek olyanok, mint megannyi ládikó. Ki kell nyitnod őket, és szemügyre venned tartalmukat, hogy az emléktől szabadulj. Amíg nincs elég bátorságod és óhajod ezt megtenni, mindig újra elő fogja idézni az eredeti minta megismétlődését az elfojtott érzelem lényege, mágneses erővel új embereket és körülményeket vonzva magához, hasonló lényeggel.

Ez kegyetlennek tetszhet, mégis az isteni erők adománya. Szigorúan tanítanak. Ők így hívják fel figyelmedet mindarra, ami elválaszt a Szeretettől, mint a hasonló minták teszik. Mihelyt mélyen átérezted és felszabadítottad egy traumádat, felejtsd is el! Bocsáss meg, és szabad leszel! Fogadd örömmel az új helyzeteket, tekintsd útmutatásnak, és kérd Sztamerát, Ő segítsen neked tisztán látni és megérteni a kínálkozó alkalmakat.

megbocsatasOlykor pillanatok alatt bekövetkezik a gyógyulás és a megbocsátás. Máskor azonban idő kell hozzá. Bízz Őrangyalodban és Felsőbb Énedben, ők olyan gyorsan vezetnek a teljességhez vezető úton, amilyen gyorsan haladni tudsz.

De ez nem versenyfutás, és te nem vagy angyalian tökéletes. Ember vagy; azt, hogyan legyél isteni, most tanulod. Valahányszor elvárod magadtól azt, hogy az anyag világába hullva tökéletes legyél, majd szigorúan elítéled önmagadat, hiszen ez ebben a világban ezt lehetetlen elérni, újra egy régi mintát követsz; az önszeretet hiányát.

Ha a megbocsátás teljes, derűsnek, kedvesnek, boldognak és szeretettnek érzed majd magad. Életed gyökeresen megváltozik, gyógyulásodat tükrözve, hiszen vége a régi minták végeérhetetlen ismétlődésének, szabadon követheted isteni tervedet. Egyre jobban és jobban ráébredsz majd, hogy Sztamera ölelő karjai öveznek. Noha továbbra is a szenvedés és kín világában élsz, merőben új módon észleled azt. Nem tart rabláncai között többé a szorongás. Ehelyett részvét és segíteni vágyás tölt el, ahogy a mások fájdalmát megérzed.

A héten hívhatod Sztamera angyalt azzal, hogy gyújtasz neki egy fehér gyertyát és elmondod az  alábbi fohászt, akárhányszor csak akarod, de főleg holnap este, a Fény megszületésének estéjén.

Sztamera, gyönyörű Sztamera. . . gyere el az életembe, tégy engem egésszé,  drága angyal. Tölts el maradéktalan megbocsátással, mosd el saját emberi tökéletlenségem miatt érzett türelmetlenségem utolsó nyomát is. Sztamera, te áldott, ölelj engem magadhoz. Társam és védelmezőm vagy, Sztamera. Te vagy az én áldásom. A megbocsátás fényét küldöm a világnak most, hogy minden ember szíve gyógyuljon. Áldás.

Ez a zene nekem mindig segít kapcsolódni az angyalokkal, ha szeretnéd, hívhatod Sztamerát így is.

Áldással, megbocsátással és fénnyel teli hetet kívánok,

Szeretettel,

Luna

 

Megosztások:

1 válasz van a ehhez a bejegyzéshez: “Az 51. hét energiája – Megbocsátás”

Szerző: Lelik Katalin - 21 december 2016 Válasz

Kedves Luna!
Köszönöm szépen, hogy hétről, hétre szembesítesz önmagam hibáival, bár nem személyesen nekem írod, megtanultam felismerni, hogy mi szól közvetlenül hozzám! A megbocsátás nagyon nehéz! Nem az Ego miatt, mert sokkal inkább hallgatok a belső sugallatokra, mint az egomra. A lelki sérülések nehezen gyógyíthatók, még ha sok angyal segítségét kérem is.
Áldott, békés karácsonyi Ünnepeket kívánok!
Sok szeretettel: Kati

Minden vélemény számít!

Név


Hozzászólás