+36 70 408 9351 | info@holdtemplom.hu

magiaLuna vagyok, pogány papnő, és az Atlantisz Temploma Rendjének Első Avatott Papnője. Mind a boszorkányságot, mind pedig a mágiát gyakorlom.

Miben különbözik egy boszorkány és egy mágus? A boszorkányság vallás, amely alapján élem az életem, a Nagy Istennő és a Természet szolgálatában.

A mágus pedig erejével és technikáival tud változtatni a megtapasztalt Valóságon, amely formálható akaraterővel, koncentrációval, a rítusok erejével, így szinte csodákat tud véghezvinni egy-egy mágikus szertartás alkalmával.

Mi az a mágia?

A mágia, (μαγεία mageía) ógörög eredetű szó, jelentése szerint varázslás, ami az óperzsa mager alakból vezethető le. Természetfeletti erők segítségével az élőlényekre, tárgyakra, eseményekre gyakorolt befolyás művészete.

Elvontabb jelentése szerint az elme titkos, érzékfeletti módon hatást gyakorol a világra, valamely kívánt hatás elérése érdekében.

“A mágia a legmagasztosabb, abszolút és isteni bölcsessége a természeti filozófiának” vallják a bölcsek.

A legősibb mágia a természeti mágia, népszerű nevén a boszorkányság.

Ebből fejlődött ki a szakrális, vagy “papi” mágia, amely közvetett mágiára épülő mágiaforma, melyben a rítus egy felsőbbrendű hatalom segítségével  hajtható végre.

A misztikus, avagy hermetikus mágia közvetlen varázslás, melyben a mágus maga hajtja végre a varázslatot, saját ereje és képességei által.

A három mágiaforma együtt létezik, együtt is használható. Boszorkánynak születni kell, ám a szakrális és misztikus mágia tanulható. Én mindhármat használom.

A mágia egyidős az emberrel. Minden mágia Arany Atlantiszról származik, így forrása eredendően tiszta és fényes.

A legtöbb egyház tiltja a mágiát, ám kevesen tudják, hogy a manapság használt vallási rítusok is mágikus eredetűek – ezeket átvette a modern egyház. Még az “Ámen” szó is Amon egyiptomi főisten nevéből származik…  Gondolkodj el mindezen.

Kom_Ombo_0333Szabad-e használni a mágiát?

Mindenki hisz valamiben. Valaki abban, hogy a Sors játékszere. Valaki abban, hogy tehet magáért.

Tanácsom az, hogy ha hinni akarsz valamiben, abban higgy – legyen ez vallás, istenhit, politikai vagy szellemi meggyőződés –  ami szabaddá és boldoggá tesz. Ebben az esetben a világ tele lesz lehetőségekkel. Nem korlátokkal, hanem esélyekkel.

A mágia önmagában se nem sötét, se nem világos, csak egy hatalmas, isteni erő.

A használója személyiségétől, akaratától és szándékától függ az, hogy milyen célra használja. A mágia használatáért, vagy igénybevételéért nem kapsz büntetést.

Sok helyen olvashatod, hogy rossz, gonosz erő ez, és félni kell tőle. Hogy sötét erők játékszere leszel, ha használod. Nyilvánvalóan ezt tanítják neked, hogy ne vedd a saját kezedbe az életedet. Az erős emberek veszélyesek, a gyengék irányíthatók. Ennyi a titok.

De az igazság az, hogy minden ember mágikus képességekkel született, hiszen Isten egy darabkáját hordozza a lelkében. Csak rajtad áll, hogy használod-e a hatalmadat, vagy átengeded azt más erőknek.

Ha megtapasztalod egy egyéni mágikus szertartás erejét, érezni fogod az a hatalmas szeretetet, amely más, minket segítő világokból árad, és átáramlik rajtad az az erő, amelynek gyakorlása és megélése isteni jogod.

Ha tenni akarsz magadért, és ehhez igénybe szeretnéd venni a segítségemet, várlak sok szeretettel szolgáltatásaimra.

Többféle mágikus szertartás létezik.

Vannak a boszorkány mágián alapuló szertartások, amikor a Nagy Istennő segítségét kérjük egy célunk eléréséhez, előrejutáshoz vagy védelemhez.

Vannak atlantiszi mágikus szertartások, amikor a mágus segítségével te érheted el a célodat, vonzhatsz be egy kívánt élethelyzetet, vagy védekezhetsz a támadók ellen.

A mágia mindkét válfajával kapcsolatban fordulhatsz hozzám, de ha olyan speciális problémád merülne fel, amire nem találsz megoldást itt a honlapon, nyugodtan keress meg, biztosan találunk megoldást. 

Ha vidéken élsz, és nehezen jutsz el Budapestre, úgy távból is megcsinálom a szertartást, és postai úton eljuttatom hozzád azt a részét, mellyel neked kell dolgoznod. Ez esetben is nyugodtan keress. 

Áldással,

Luna

 

 

 

06 70 408 9351

info@holdtemplom.hu

 

Megosztások: