+36 70 408 9351 | info@holdtemplom.hu

goddess ritualMi is az a szertartás?

A szertartásoknak több ezer éves gyökerük van, hiszen a szertartás Égi segítség kérése, oly módon, hogy egy-egy Égi Hatalom (istenség, istennő, felemelkedett mester, arkangyal, vagy mágikus lény) közbenjárását kérjük ügyünkben.

Ily módon már az ősemberek is tartottak tudattalan szertartásokat, mikor állattotemeket pingálták a barlangok falára a védelemért, vagy amikor az indiánok előre eljátszották a sikeres vadászatot és törzsi varázslójuk megáldotta őket.

A boszorkány ünnepeken régen és mostanában is a boszik a természetbe mennek, és “lehúzzák” a Holdat a harmadik szemükbe, vagyis a Hold erejével megnyitják azt, hogy erősítsék tisztánlátásukat és töltekezzenek a Holdistennő erejével.

Időszámításunk előtti időkben felszentelt, erős beavatásokon átvezetett papok és papnők végeztek szertartásokat, akik harmóniában éltek a természettel, az állatvilággal, a bolygókkal ugyanúgy, mint az Égi Segítőkkel, és ez a hagyomány visszatérőben van.

Sajnos az ünnepek lassan kikopnak az emberek életéből, pedig lelkünknek szüksége van a rituálékra, az igazi meghitt ünneplésre és az áldásra.

Te vajon nem tartasz-e tudattalan szertartásokat akkor, mikor nem kelsz fel bal lábbal az ágyból, mikor megköpködsz valakit, hogy az szerencsés legyen, vagy ne fogjon rajta a rontás?

A szertartás általában olyan, mint egy misztikus buli. Kreatívan felhasználunk sokféle eszközt, például speciális zenét, meditációt, alkotó tevékenységeket, mint a varrás, festés, vagy éppen a táncot vagy a sámándobolást és minden esetben meghívunk egy Égi segítőt, hogy adja hozzá a felsőbb támogatást.

Rossz közérzet és magány szűnhet meg egy-egy szertartás hatására, mert rájössz, hogy nem vagy egyedül, szeretnek és segítenek neked az Égi erők, s támogatnak a hasonló gondolkodású emberek.

A havi aktuális szertartásról itt tájékozódhatsz:

Aktuális szertartások

Várlak sok szeretettel,

Luna

Móni véleménye a szertartásokról:

“Amikor elkezdtem Hozzád(tok) januárban járni, első pár alkalommal gátlásaim voltak, mármint, hogy beszéljek a dolgaimról, és vajon “kit érdekel” mit mondok, meg “biztos nem vagyok szimpatikus”, mert ez egy összeszokott társaság, és minél többször mentem, annál nagyobb biztonságban éreztem magam ott. A múltkori alkalommal jöttem rá, hogy olyan szeretet kapok, amilyennek mindig próbálok ellenállni, mert “nem érdemlem meg”. És múltkor volt a spirálon, hogy a legfelszabadultabb voltam, el tudtam engedni magam, és éreztem, hogy megtart a biztonság, TI! Szóval köszönöm!!!!”

Megosztások: