PIROSKA, A FARKAS? Nemrégiben láttam egy plakátot, ami egy előadást hirdetett ezzel a címmel. Hatalmasat nevettem rajta, aztán elgondolkodtam azon, hogy mennyire igaz ez a cím.

Hiszen legtöbbünk ártatlan Piroskának tűnik, ám belül ott rejtőzik bennünk a farkas – csak éppen nem hagyjuk felszínre törni az erejét, a „rosszaságát”. Néha-néha kitör belőlünk, s olyat teszünk, amit mások nem értenek, ledöbbennek rajta, s minél tovább voltunk kedvesek, szelídek, minél jobban igyekeztünk jók lenni, mindenkinek megfelelni, annál nagyobb „durranást” tudunk produkálni, sötét oldalunk hirtelen felbukkanásával.

Hogy lehet, hogy egy kétgyermekes, jó anyagi körülmények között élő anya megszökik egy mutatványos férfival? Mi indíthatott egy postást arra, hogy egy forró nyári napon meglovasítsa a kiosztandó nyugdíjakat s elbulizza a pénzt? Tucatnyi ilyen történetet hallunk nap mint nap, s elszörnyedünk rajta.

Bizony, ilyenkor a farkas tör ki szegény Piroskából.

A mesepszichológia szerint a Piroska és a farkas egy tanmese, ami az életről szól.

Nem véletlen a „piros” szín felbukkanása, mert ez a szín az erőszakra és szexualitásra, az alapvető fajfenntartási ős-ösztönökre utal.

Piroska egy serdülő leány, aki – bár anyja óva inti, hogy le ne térjen a kitaposott ösvényről – mégis enged a farkas mesterkedésének (aki a veszélyes csábító férfit testesíti meg, aki megszerzi magának a kiskorú Piroskát).

A leány enged a pillanat örömeinek is, hiszen letér az útról virágot szedni, mi több, még a nagymamát is elárulja, hiszen részletesen elmagyarázza a farkasnak, hogyan talál oda a házhoz, s akit a farkas, nemes egyszerűséggel felfal, ugyanúgy, mint Piroskát. De miért kell szegény nagymamát is felfalni? Mert a mesepszichológia szerint túlságosan elkényeztette Piroskát, s ezzel veszélyeknek tette ki, hiszen Piroska túlságosan naívvá, gyámoltalanná vált.

A farkas nem gonosz, csak éppen a saját ösztöneinek megfelelően él. Ő képvisel mindent, ami bennünk aszociális, állatias. Őt próbáljuk folyton az udvariasság és a civilizált viselkedés ruháiba bújtatni. Ő a mesében a Nagy Beavató, hiszen elnyeli a nagymamát, Piroskát, akik a farkas gyomrában, vagyis saját belső sötétségükben várják a magasabb szinten való újjászületést, amikor kikerülnek újra a napvilágra a sötétből – de már a lecke megtanulása után.

A vadász, aki megöli a farkast pedig a védelmező apafigura. Hány gyerek esik áldozatul túlzottan a saját „farkas-oldalának”, aki nem ismeri meg, vagy túlzottan erősen kapja meg az apai szigort!

A mese tanulsága viszont pozitív;  Piroskának voltaképpen szüksége volt rá, hogy egy időre letérjen az egyenes útról, ezáltal válik lehetővé, hogy személyisége a szervezettség magasabb fokára jusson.

A Nap belépett a Skorpió jegyébe, s a Skorpió időszaka mindig a Nagy Beavató. Ahogy egyre sötétednek a nappalok, haladunk a farkas gyomra felé, egyre jobban szembe kell nézni önmagunkkal, félelmeinkkel, vágyainkkal, hogy december végén, a Téli Napfordulókor már új emberként szülessünk meg.

Ne félj a saját farkas-részedtől, nézz a szemébe, éld meg, vagy próbáld megszeretni.

Ekkor tudod csak harmonikusan beolvasztani őt a személyiségedbe, és akkor már nem fog kitörni belőled, hogy valakit megharapjon, hogy őrültségekre sarkalljon, hanem éppen hogy gazdagítani, színesíteni fogja az életedet.