Skip to content Skip to footer

2014 a Ló és a Szaturnusz éve

Egy kínai újév mindig akkor kezdődik, amikor az év első újholdja a Vízöntő jegyébe ér.

Idén január 30-án történik ez meg.

Ez az év igen tüzes lesz, és sok mozgást, változást hoz majd magával, hiszen a jang fa elemű Ló uralja, ami kimondottan táplálja a tüzet.

Stagnáló helyzetek kitisztulnak, és a szív vágyai kerülnek előtérbe.

Idén szívből jövő dolgokat kell tenned, mert a „muszáj” dolgok alól kihúzzák az Égiek a talajt – vonatkozzon ez az elszürkült kapcsolatokra, az unalmas munkahelyre, vagy bármilyen régen túlnőtt, túlhaladott dologra az életedben.

Az óvatos, bölcs és néha rejtetten, a bokrok alatt tekergő Kígyó éve után jön az őrült és vágtató Ló éve.

Képzelj el egy csodás musztángot, mely száguld a prérin… lobog a sörénye… ő maga az ösztönlét és szabadság. Ám ő maga a veszély és a kezelhetetlenség is. A Ló jegyű emberek is mindig egy kicsit őrültek, vadak, zabolátlanok. Velük mindig tudod, hányadán állsz, világosan, de néha brutális őszinteséggel nyilatkoznak meg.

Imádnak utazni, száguldani, megőrülnek a karámba zártságtól. Született lázadók, és megbokrosodnak, ha kényszeríteni akarod őket valamire. A Lovak szenvedélyes, lángoló emberek.

Éppen ezért, egy Ló jegyű embert vagy szeretni, vagy utálni lehet – nincs középút.

Ők maguk az Ébresztők.

A hírességek is fémjelzik a Ló száguldó energiáját, úgy, mint a harcművész Jackie Chan, aki nem alkalmaz kaszkadőrt és többször is megsérült a forgatások során.

John Travolta, aki minden őrültségben benne van. Az életén átsuhanó üstökös, Jimi Hendrix, a fékezhetetlen Mike Tyson, a kalandor Buffalo Bill, Teddy Roosevelt, vagy Dzsingisz kán, aki vérengzően dúlta fel az országokat, mégsem bántotta a szent embereket és hitt az unikornisok létezésében. Sok művész és tudós is a Ló jegyében született; Renoir, Puccini, Pasteur és Newton. Az Indiana Jones-t és Han Solo-t alakító Harrison Ford sem véletlenül kapta meg – Ló lévén – ezeket a tökéletesen hozzá illő, űrbéli és földi kalandor szerepeket.

Vonatkoztasd mindezt az előttünk álló évre, és rá tudsz hangolódni az energiájára.

Mivel a tűz energia elsöpő módon jelentkezik az idén, így fontos, hogy gondolkodj, mielőtt lépsz, de ne túl sokat. Lovagold meg az előtted tornyosuló hullámokat, mint egy rettenthetetlen szörfös! 

Messzire visznek majd.

Ebben az évben megalkuvásmentesen szenvedélyesnek kell lenned, száz százalékosan belevetned magad az életbe a vegetálás helyett.

Idén támogatott az utazás is, hiszen az év száma a 7-es, ami a Diadalszekeret jelképezi a tarot-ban.

Idén mindenki nyitottabb lesz a könnyebb életre, a flörtölésre, a nevetésre, a szerelmi kapcsolatokra – ám vigyázni kell, mert a sok tűz jelenléte nemcsak szenvedélyt, de parázs vitákat és megbántó szókimondást is eredményezhet.

Szó szerint ügyelj a szívedre az idén, nem csak a románcok miatt, hanem fizikailag is, hiszen a sok tűz károsíthatja a szív és érrendszert. Inkább számolj háromig, mielőtt megszólalnál – aztán ne mondj semmit, inkább masszíroztasd ki magadból a feszültséget, vagy végezz olyan sportot, melynek gyakorlása közben jól megizzadsz. Az úszás is nagyon jót tesz az idén, mert a víz mérsékeli a túl sok tüzet.

Ebben az évben a pioníroké, a vállalkozóké a főszerep, akik tudják vinni a lángot és vezetik majd a többi embert.

2014 a Szaturnusz éve is, ami március 21-én, a tavasz első napján veszi át a Holdtól az uralmat.

A Szaturnusz a Nagy Tanítómester, ő képviseli azt az energiát az életünkben, mellyel önnön korlátainkat átlépve éretté és tapasztalttá válunk.

A római Saturnus istenség görög megfelelője Kronosz, az Idő ura, így ebben az évben előtérbe kerül az idő szerepe az életünkben.

A Szaturnusz alaposságot hoz, így 2014-ben úgy tudjuk megtalálni az utunkat, ha a dolgok mélyére hatolunk, és nem elégszünk meg a felületes megoldásokkal.

A Ló éve így a Szaturnusszal karöltve igazi „mélytisztítást” fog végezni rajtunk.  Valószínűleg kipucol rajtunk olyan régi sebeket, melyek látszólag behegedtek, ám most újra jól átmossák őket jóddal. Ez bizony csíphet, de hosszú távon garantált a tökéletes gyógyulás.

Idén a jelenben kell élned, jól körbenézned, mielőtt elindulsz, de aztán spuri!

Vár az Új Élet!

Csodás 2014-et kívánok Neked!

Berkana

A honlap tartalmát másolni tilos!

Don`t copy text!