Skip to content Skip to footer

Októberi energiák Dimenziókapuk

Ebben az időszakban a Tündérek üzentek neked. Üzenetük: keresd a boldogságra nyíló dimenziókapukat.

Nemrégiben ért véget az egy éves Sárkány Őrző tanfolyam, egy csodálatos beavatási nappal, melyet egy erdőben tartottunk meg. Az erdő megmutatta nekünk a mágiáját, titokzatos fákkal, ezernyi apró élőlénnyel találkoztunk, és az erdő tündérei is jelen voltak, akik mutattak nekem egy olyan dimenziókaput, mely a Tündérbirodalomba vezet.

Végtelen dimenzió érhető el jelenleg a Földön. Elérhető az anyag megannyi dimenziója: a szenvedős, az anyagi félelmekkel teli, a múltba visszahúzó ugyanúgy, mint a csodákkal teli, a furcsa észlelésekben bővelkedő, az aranykori emelkedett dimenzió is, sok egyéb dimenzió mellett.

Hogyan érzékelheted azt, hogy ki melyik dimenzióban él? Például, sorban állsz valahol, ahol valaki elkezd neked panaszkodni az árakról, és rögtön érzed, hogy lejjebb ereszkedik az energiaszinted, hiszen érzékeled azt a szűkös dimenziót, ahol az illető él. Vagy látsz valakit, akik hangosan és boldogan énekel egy kocsiban, és te is elkezdesz mosolyogni, mert belelátsz abba gondtalanabb dimenzióban, ahol ő tölti a napjait. Ha valaki egy számodra energizáló dimenzióban tartózkodik, akkor azt veszed észre, hogy szeretsz a társaságában lenni és keresed a vele való találkozást. Ha viszont valaki egy számodra energiarabló dimenzióban él, akkor nem szereted, ha a közeledben van, és tartózkodsz a vele való kapcsolódástól.

Ezek példák a földi dimenziókra, de vannak olyan dimenziók, ahol mágikus lények élnek, és földönkívüli tapasztalásaid lehetnek akkor, ha találkozol ezzel.

A Tündérek megmutattak számomra egy olyan dimenziót, melyben nem érvényes a földi gravitáció. Egy levél lebegett a semmiben, egy kiszáradt faág alatt. Persze biztosan tartotta egy finom, láthatatlan pókháló, ám ha ránéztem, megfeledkeztem arról, hogy a háromdimenziós Földön vagyok, és rá tudtam hangolódni egy Tündérekkel teli Valóságra, ahol az anyag szabályai nem érvényesek, és bármi lehetséges.

Azt mondják az asztrológusok, hogy a Plútó, a nagy változások bolygója most sebességre kapcsolt, és repít minket a jövő felé, ami köszönőviszonyban sem lesz a múlttal. Furcsa, bizonytalan, változásokkal teli időszakban vagyunk, ami jó felé vezet, de nehéz lehet megélni egy-egy napot, hetet, hónapot akár ebben a felfordulásban.

Én is észlelem ezt, mert költözünk, egy kisebb házba, és én kíméletlenül szabadulok meg a múlthoz kötődő tárgyaktól. Minden dolog megszólaltat bennem egy emléket, egy múltbéli energiát, amihez eddig ragaszkodtam.

Mostanában viszont egy kis hang egyfolytában azt kérdezi tőlem: szeretnéd, hogy ez az energia benne legyen a jövődben is? És én a legtöbbször azt válaszolom: nem.

Mert ott van a lemez, ami a volt férjem energiájához köt. Ott van az a könyv, ami eszembe juttatja a gyerekkoromat, ami már sehol sincsen. Ez a tárgy a fájdalmas szerelmemre emlékeztet. Ez a dolgot pedig azért tettem el, hogy emlékezzek valakire, aki már nincs ebben a dimenzióban.

Két hatalmas kukát raktam tele az eddig féltve őrzött emlékekkel, mert megfogadtam, hogy dimenziót váltok, se ezek az emlékek, fájdalmak, nosztalgia pedig nem lesznek benne a jövőmben.

Neked mivel van tele az életed, a gondolataid, a szíved, a lakásod? Vannak benne fájdalmas emlékek, melyekhez ragaszkodsz? Ebben az időszakban érdemes nagytakarítást végezni fizikailag, az elmédben és a szívedben is, felajánlásként a Plútónak. Hiszen a Plútó, mint egy forgószél bont le mostanában mindent, ami idejétmúlt, visszahúzó és ami hátráltatja a fejlődésedet.

És ez a folyamat bizony nem könnyű, mert ha a Plútó szeret téged és a javadat akarja, akkor képes csontig lecsupaszítani az életedet, hogy a „csontokra” építsd fel az újat. És mostanában neked is felteszi a kérdését: szeretnéd, hogy egy bizonyos energia, helyzet, személy benne legyen a jövődben is? Ha a kérdésre nemmel feleltél, akkor érdemes lépéseket tenni azért, hogy te magad mondj ennek búcsút, mert a forgószél bizony kíméletlenebbül fogja azt megtenni. A célja viszont az, hogy te könnyebb, boldogabb és szerencsésebb legyél, vagyis hozzáférést kapj az Aranykor dimenziójához.

Az október 9-i telihold a Kos jegyében, hatalmas, tüzes energiákat mozgatott meg, ami segített megnyitni a 10/10 kaput, a Sors és az új kezdetek dimenzió kapuját. A sorskerék mozgásba lendült, és nekünk át kell ugranunk a tüzet, hogy beinduljon életünkben az új kezdet. A tűz átugrása pedig azt jelenti, hogy bátorsággal kell elindulnunk, vállalva a kockázatot, amit mindig új út jelent. Ha ezt megtesszük, hatalmas ajándékokra számíthatunk.

Az éteri dimenzióban élő Tündérek arra kérnek bennünket, hogy az anyag lehúzó birodalma helyett a varázslatra, és a mágikus változásokra fókuszáljunk. Ők megnyitják számunkra a csodák kapuját.

Kívánok neked olyan időszakot, amikor bátran mersz előre lépni, tudva, hogy az univerzális energiák támogatnak,

Áldással,

Luna

S ha szeretnél ellátogatni „földönkívüli”, csodákkal teli dimenziókba, melyek megváltoztatják az életedet, akkor ajánlom a most induló tanfolyamokat, a boszorkány iskolát és a sárkány őrző tanfolyamot.

A honlap tartalmát másolni tilos!

Don`t copy text!