Események betöltése

« Összes Események

Fény ünnep december 21. 15 – 19 óráig

december 21-15:30 - 19:00

Egy olyan szertartásra hívlak, ahol a viking Freyja istennő, Odin istenség és Thor istenség, no pedig Sleipnir ló-istenség  segítségével elengedheted az éved nehézségeit, bevonzhatod a Fény erejét Karácsonyra és a varázslatot újév napjára, valamint tüzesen felkészülhetsz a Ló évére.

2025 sok kihívást tartogatott, hiszen a Kígyó évében kígyóként kellett levedlenünk a régi bőrünket – mögöttünk maradtak helyzetek, kapcsolatok, energiák. Mindez szükséges volt ahhoz, hogy beindítsuk a jövő évet, ami a tüzes Ló éve lesz és előre vágtatunk majd.

Yule, az ősi pogány föld ünnep, vagyis a téli napforduló, a Nap visszatértének ideje december 21-én jön el, és ekkor mindig fordul sorsunk kereke is, felfelé indul el, a Fény felé, hiszen eddig a Sötétségbe merült.

Idén a fényszületés vasárnapra esik, ami a Nap napja, ami azt is jelzi, hogy árad a fény az életünkbe – ha kérjük az Univerzumtól. Segítségünkre lesz Thor istenség, hiszen Thor képes mágikus kalapácsával, a Mjölnirrel „lecsapni” a ránk támadó sötét erőket, a nehézségeket, és visszahozni a Fényt az életünkbe. Odin istenség személyre szabott bölcs tanácsaival segít majd, Freya pedig elhozza az újjászületést. Sleipnir istenség pedig tüzesen megindít utunkon.

Odin istenség bölcsességét kérjük arra, hogy megnézzük, hogy mi az, amit ez az év tanított neked, és mi az, amit a jövő év hoz neked. Ő elhozza nekünk a mágikus rúnák tudását, ami belekerül a varázsgyertyánkba. 

Mivel Freyja a választások istennője is, hiszen a Valkűrök királynője, így segítségével egyénileg elemezzük, hogy mit érdemes elengedned, és mit érdemes tovább vinned. Milyen leckét viszel magaddal az új évbe, és ezt hogyan tudod majd a legjobban hasznosítani.

A négy viking istenség személyes üzenetét is megkapod az este folyamán, és még sok meglepetés vár.

Hívlak téged erre a szertartásra akkor, ha ha szeretnéd a Fény erejét növelni az életedben, ha részt vennél egy ősi pogány ünnepen, ha szeretnéd a karácsonyt könnyedebben és lazábban megélni. Ha szeretnéd életed hajóját tudatosan új partok felé kormányozni. Ha szeretnéd a 2026-ös évet olyan erős varázslattal elkezdeni, hogy megváltozzon tőle az életed. Vagy ha egyszerűen szereted a vikingeket…

Minden résztvevőnek biztosítok egy speciális mágikus gyertyát, amit érdemes az új év első napján égetni, hogy bevonzd 2026-ra azt, amit szeretnél kérni az új évtől. Vár rád még egy viking Kecske is,  akitől fontos üzenetet kapsz, de ezt csak Szenteste nézheted meg… a Sleipnir újévi üzenetét pedig csak január 1-én.

Kérlek, hogy hozz magaddal egy saját gyertyát is, amit meggyújthatsz Karácsonykor, és elhozza Neked és családodnak a Fény erejét. Ezt megszentelés után hazaviheted.

Az esemény díja 10.000 Ft, helyszíne a Hold Templom Stúdió. 

Kérlek, hogy jelentkezz be előre, a lunaverzum@gmail.com emailcímen.

Várlak szeretettel és áldással, Luna

Részletek

  • Dátum: december 21
  • Időpont:
    15:30 - 19:00
  • Esemény kategóriák: ,
  • Esemény címkék: