Akár akarod, akár nem, akár hiszed, akár nem, Isten Benned él, a lelked egyik részeként.
Képzelheted Őt öreg kaporszakállúnak, aki a felhőkön ül és lógatja a lábát, képzelheted szigorúnak és atyaszerűnek, aki megbüntet, ha nem tartod be a törvényeit (ráadásul mindezt állandóan figyeli is). De képzelheted végtelenül jónak is, aki szeret Téged és mindent megad Neked. Képzelheted Allahnak, Buddhának, Krisnának.
Lehet Ő a szemedben Nő, azaz Istennő is. Lehet a vad Káli, aki emberáldozatot kíván, de lehet Ő Szűz Mária is, aki csodákat hoz az életedbe.
Földi gondolkodásoddal úgysem tudod Őt soha érzékelni – mert a földi tudatoddal nem fogod megérteni, hogy Isten és Te egyek vagytok, és hogy Istennek nincs neme. Isten maga olyan erős fény és szeretet, olyan elképzelhetetlen teremtőerő, aki a Semmiből Mindent teremtett – s Te is része vagy a teremtésének.
Itt a Földön olyan sokat problémázunk a nemek kérdésén. Milyen az igazi férfi, milyen az igazi nő, xy miért férfias nő, és yx miért nőies férfi? Egy nő ne hordjon nadrágot és főzzön vacsorát! Egy férfi tudjon barkácsolni és menjen el gyúrni! És ha ne adj Isten, Béla és Gábor egy pár, hát ez már aztán mindennek a teteje! Tartsunk felvonulásokat emellett, vagy ez ellen, aztán szépen verekedjünk is össze emiatt.
Minden, amit Istenről gondolsz, az nem Róla, hanem Önmagadról szól. Minden, amit a másik emberről gondolsz, azt magadról gondolod. És amit a legjobban elítélsz – azt bizony magadban rejtegeted, csak éppen más arcáról tükröződik vissza.
És az emberek kis része képes csak elhinni azt, hogy amit akarsz, Isten – azaz a saját isteni részed – megadja Neked. Te vagy az Isten és Te vagy az Istennő a saját életedben. Saját magadat jutalmazod vagy bünteted – s megteremted mindehhez a körülményeket. A saját jó vagy rossz gondolataidhoz érzéseket kapcsolsz (mert mi emberek, az érzéseink által teremtünk) és hopp, hirtelen ott terem a jó vagy a rossz.
Isten szemében semmi nem jó és semmi nem rossz. Minden csak van. Ő nem ítél és nem mérlegel. Őt nem érdekli, mire használtad az életedet, jóságosan átenged a Fénybe halálod után akkor is, ha a társadalom rossznak bélyegzett meg Téged.
És ha akarod, ad Neked egy másik életet, amiben kijavíthatod azt, amit elrontottál.
Persze ekkor már kapsz néhány olyan körülményt (például olyan szülőket, akikkel nem egyszerű megélni a gyerekkorodat) amiből biztosan tudsz tanulni, tud formálódni a jellemed. És ez így megy ezer meg ezer meg ezer életen át, míg végül egyfajta Teréz anyává nem válsz, aki már annyira a Fény asszonya volt, hogy rájött, a szolgálatért vagyunk itt, és hogy minden élőlény egy Istennel, azaz egy vele. Amit mással tesz, azt magával teszi.
Úgy kellene átúsznunk az életen, mint egy hal, aki átengedi magán a vizet, ami az éltető eleme, kiszűri belőle a táplálékot és megél, gondolkodás nélkül minden pillanatot, éppen ezért tud boldog lenni. Ez a víz maga Isten. Gondolkodás és kínzó vágyak nélkül a MOST-ban lenni, maga a Mennyország.
Legalábbis én így gondolom.
Örülnék, ha hozzászólnál, ha van erről véleményed.
